Csavargó

Semmi

A terem egyik sarkát egy jellegtelen alkotás foglalta el. Nem is elfoglalta, inkább csak meghúzódott, nehogy a többi elől elvegye a figyelmet. A nyomorban elpusztult művész utolsó alkotásaként, úgyszólván könyörületből kapott helyet ezen a nívós kiállításon. Alig néhányan jöttek elég közel, hogy észrevegyék a fehér lap tökéletes, ragyogó símaságát. Kis szemlélődés után egyre erősödő hiányérzetet […] Tovább

Minden

A művet a terem közepén helyezték el. Az ajtóból nem tűnt különösnek és közelebbről is csak egy vaskos, üres lapnak tetszett. Mindez csalókának bizonyult. Volt aki csak rápillantott és odébbállt, hogy érdekesebb alkotásoknak szentelje idejét, de a néhány kitartóbb, reményteljesebb látogató végül megtalálta amit keresett. A teremben töltött idővel arányosan egyre jobban elmélyültek az üres […] Tovább

Hátsó lépcső

Erre Mary már nem kapott választ, mégegyszer az alvó gyerekre pillantott, gondosan becsukta az ajtót és indult lefelé. Még másfél óra és hazajön Tom, ő majd eloszlatja a gonosz felhőket. A konyhában próbálta elfoglalni magát, de egyre nyugtalanítóbb neszeket hallott, mintha a ház keservesen nyöszörögne. Semmi baj, nem fog összedűlni, alaposan megvizsgáltatták megvétel előtt… nyugtatta magát. Hirtelen […] Tovább

Medve és hűtőház

Duri Durian kicsit csalódottan mászott vissza a fára a többiek meg másnap reggel tovább indultak. Tóbiás már éjjel sem tudott pihenni, didergett a kabátja nélkül. Alig-alig vonszolta magát, de Anna olyan odaadóan támogatta, hogy nem hagyhatta cserben. Viktor az erdőben volt elemében, futkosott a szélrózsa minden irányába, hogy észrevegyék milyen buzgalommal keresi a jó irányt. […] Tovább

Egy emlékezetes Halloween

Nálunk a Hallloween komoly családi esemény. Mint minden évben, most is műszakot cseréltem, hogy a gyerekeimet hibátlanul felöltöztetve indíthassam útra. Az előkészületek már hetekkel előbb kezdődtek: kitalálták milyen jelmezre vágynak, közösen elterveztük és árgus szemeik előtt megalkottam. Két kisunokám első részvételét egyszerűen szerettem volna elintézni, törpék lesznek, amihez csak melegítő, vörös sipka és szakáll kell, […] Tovább

Tanmese

 Volt egyszer egy régi kanadás Rák, aki harminc év után anyja mellé vett házat, hogy közel legyenek. Mint ilyenkor szükségeltetik, nekilátott rendbetenni. Előző házát mindig sajátkezűleg tartotta rendben: az ott leélt harminc-egynéhány év alatt többször felfrissítette, reperálta, újra festette, padlózta, ahogy adódott. Most, nyugdíjasként nem mert ilyesmi nagy munkára vállalkozni, belefáradt. Hozzáértő embereket keresett, méltányos […] Tovább

Pázsit

Zegzugos nagy házba költöztünk. Első és hátsólépcsők. Sok szoba és benyíló. A legnagyobb szoba fele padló, a másik fele műanyag-padló. Itt fogunk pázsitot nevelni. Már le is terítettem a gyepszőnyeget. Kékfű, a legdrágább. Minden délután kisollóval kell lenyírni, csak úgy lesz szép egyenletes. A gondnok is megnézte, bár azt mondja ebben a lakásban tilos a […] Tovább

Nude futó

Pali életében két fontos tevékenység létezett: új anyagok kikisérletezése és a tájfutás. Az egyetemen maradt, hogy a megszokott környezetben folytassa a kisérleteit és nem mellesleg használhassa a jól felszerelt laboratóriumokat. Végre elkészült az új sportmez anyaga, ami UV védő, izzadtság elszívó, szellős, rugalmas, hűsít-melegít az igénynek megfelelően. Reggel hozta el a kész mintadarabot a varrónőtől. […] Tovább

Helló Világ!

Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!Sok sikert! Tovább

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!