1.0Csavargóhttps://agota.cafeblog.huAgotahttps://agota.cafeblog.hu/author/agota/Nyári vasárnap<p style="margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.0px;font: 15.0px Monaco">Hajdanában, gondtalan gyermekkoromban csodálatosak voltak a nyári vasárnap délutánok. Edény általam eltörölgetve, konyhakő makulátlanra felmosva - kivéve a spórhelt előtti zsíros terepet, ahol a macskák minduntalan széthúzgálták a ledobott koncokat. Kis tanácstalan várakozás, egyik lábról a másikra egyensúlyozva, míg mama egy szemrebbenéssel szabaddá nyilvánított és könyvvel a kézben rohanás hátra a kertbe! Fogalmam sincs miért kellett oda "hátra" menni, talán, mert a ház végétől kezdődött a konyhakerttel és a szomszéd kerítéséig folytatódott? Persze itt túlzás lenne kerítésről beszélni, hiszen a tátongó lyukakon akár egy ökör is átférne… de jószomszédok közt ez nem téma, vagy bokros teendőik mellett egyikük sem akart ilyen semmiséggel bajlódni.</p>
<p style="margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.0px;font: 15.0px Monaco">Nekem különösen előnyös átjárónak bizonyult, ha a szomszéd Pistivel volt sürgős megbeszélnivalóm. Ami gyakran előfordult, mi csak egymásnak tudtuk elpanaszolni az egetverő igazságtalanságot, ahogy nővéreink mindkettőnket kirekesztettek nagyos játékaikból. Mintha az a pár év felsőbbrendűvé érlelte volna őket! Erről szó sem volt, ezt Pistivel régen megállapítottuk, sőt kissé szántuk őket, mert többek között gőgösen lemondtak a sárban dagonyázás örömeiről, mint hozzájuk méltatlan gyerekségről… Pedig a magas fűben hasalás mellett az volt a legfinomabb érzés, ahogy a meleg sár felfröccsent a lábujjaink közt. Szóval a fűben hasalás helyét gondosan kellett kiválasztani, mindig változtatni kellett, nehogy papa kaszája számára túlságosan, esetleg tartósan lelapítsuk a füvet. Kicsi pokrócom pont akkora volt, hogy ketten ráhasalva csak lábfejünk lógott a fűbe.</p>
<p style="margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.0px;font: 15.0px Monaco">Körbefogott bennünket a magas fűtenger, csak a nyári kék eget láttuk felettünk, szerencsés esetben a nap sem perzselt túlzottan. Tökéletes csend volt, ha nem számítjuk a légyzümmögést és az utcáról felsejlő kósza szekérzörgést. Hasonfekve, felkönyökölve kiolvastunk minden elérhető irodalmat, ami belefért a nyári szünetbe - különösen értékelve a mamától olykor elcsent szerelmes regényt… de sosem értettük: minek ez a felhajtás! Epekedés, sóhajtozás, összeveszés, kibékülés, csókok (pfuj!)… számunkra mindez értelmetlennek tűnt és mi éreztük szerencsésnek magunkat, hogy ilyesminek nem volt helye az életünkben…</p>
<p style="margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.0px;font: 15.0px Monaco">Pisti persze rég eltűnt az életemből, de a kertemben hagyom magasra nőni a füvet (ami nagyon nem tetszik a szomszédomnak, talán mert elfogja a belátást) és akárhányszor kihasalok napozni, előjönnek az emlékek… azok a csodás, soha vissza nem térő, ártatlan vasárnapok!</p>
<p style="margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.0px;font: 15.0px Monaco"><span class="Apple-style-span" style="font-family: 'Segoe UI', Arial, Helvetica, sans-serif;font-size: 14px;line-height: 16px"><em style="font-style: italic">(Foto: http://imgfave.com/view/4281751)</em></span></p>rich