Béla bácsi végre rászánta magát, hogy bevonul az otthonba. Hiszen úgyis ott, a napköziben, töltötte ideje java részét. Jóformán csak aludni jött haza. A szomszéd Sára, akit majdnem elvett miután megözvegyült, ugyan egy szó nem sok, annyit sem szólt, de látszott rajta, hogy már nehezére esik rendben tartani a kis háztartást. Pedig csak a heti mosás és takarítás hárult rá, nem kis fizetség ellenében. A nagyszobában már minden a feje tetején állt, amikor Péter szomszéd rányitotta az ajtót. Hívta volna, hogy menjenek át a kocsmába a szokásos kisfröccs mellett átbeszélni a világ dolgait, de ahogy belépett fennakadt a szeme.
– Hát kendbe mi ütött? Mi ez a rumli?
– Csak pár kacatot készítenék össze, amit magammal viszek… – dünnyögte Béla
– Aztán hova készülsz? Engem akarsz faképnél hagyni?
– Ez az! – rángatott elő egy zsinórt Béla, ami olyan nyomogatósban végződött. Péter lekicsinylőn nézte.
– Ez valami játék, nem komoly ember kezébe való! Az unokáim kezéből ki sem lehetett venni, amíg újabbat nem kaptak.
– Pont ezért maradt itt nálam, kisunokám meg is mutatta hogyan kell vele játszani és rámbízta, itthagyta. Féltette, nehogy a szülei kidobják… Most jutott eszembe, hogy újra megpróbálnám, hátha emlékszem hogyan kell beindítani. Valahol hallottam, hogy fiatalítja az ember agyát!
A két öreg késő estig babrált a videogame-el. Úgy rákaptak az ízére, hogy közben teljesen elfeledkeztek a fröccsről…

Béla bácsi meg azzal a gondolattal feküdt le, hogy holnap jobban megnézi ezt a Sárát, mert azt is hallotta, hogy egy nős ember állítólag sokkal lassabban öregszik…

 

Képről Írás 19.