Csavargó

A bosszú

Olgát mindenki Nyuszkónak becézte a laborban. Kicsi termete, vakítón platinaszőke haja és kissé elnagyolt metszőfogai valóban nyuszis külsőt kölcsönöztek neki. A modora is csendes, simulós volt, nem lehetett nem szeretni.

Főnökei is kedvelték, bár sosem léptették elő, mert ilyen kis nyuszis teremtésre nem mertek nagyobb felelősséget bízni. Nem mintha jelenlegi munkaköre nem követelne tökéletes adatvezetést, pontosságot, végtelen figyelmet, szorgalmat és lelkiismeretességet. Olga kezében futottak össze az legújabb, keresztezett zöldségfajták kísérleteinek eredményei. Majdnem az ő feladata volt a végső döntés, hogy melyikeket ejtik és melyikek látszanak bíztatónak. Azért majdnem, mert a hivatalos döntést, háromszoros fizetésért, Ambrus, az osztályvezető hozta meg. Ő hagyta jóvá, amit Olga percnyi pontossággal, minden hétfőn az asztalára tett. Jóideje átnézni sem akaródzott neki, biztos volt benne, hogy Olgára 100%-ban számíthat.

Így történhetett, hogy egy szép napon nagy riadalom fogadta a terepen. Tudniillik heti egy-két alkalommal körbe kellett néznie a parcellákat, ahol az általa engedélyezett növényeket immár nagyban termesztették. A kertészek már a bejárónál gyülekeztek kiváncsi aggodalommal. Tanúi akartak lenni a lebukásának. Mert nemcsak Olga, hanem mindenki más munkája után Ambrus aratta le a babérokat. Nyuszkót ugyan felbíztatták, hogy legalább fizetésemelést kérjen, de balul sült el. Ambrus beszugerálta neki, hogy egyedül képtelen lenne a munkáját elvégezni, csakis az ő védő szárnyai alatt tud dolgozni. Olga látszólag belenyugodott a megváltozhatatlanba.

Senki sem gyanított veszélyt… A párhetes sárgarépák előző este még rendben növögettek, a kihúzgált, megvizsgált példányok méretre, színre és ízre kiváló minőségűnek találtattak.
Ma reggelre rohamosan megnőttek, valósággal felfúvódtak és szinte kiugráltak a földből! Már-már teljesen elborították a szomszédos parcellákat, tönkretéve azok termését is.
A kárt egyelőre felmérni sem lehet. Még folyamatban a répák burjánzó támadása, ki tudja hány tonna lesz a végeredmény? Az sem biztos, hogy akár takarmánynak alkalmas lesz, ha egészségre káros anyag találtatik benne. Ambrus falfehéren, de határozottan intézkedett. Oszoljt parancsolt és Olgát hívatta.
Szaboltál? – szegezte neki a kérdést.

Olga nem felelt, hanem a kővévált Ambrus szeme láttára, szó szerint összezsugorodott. Egész testén pihe-puha szőr növekedett, és szép hosszúra megnőtt füleivel búcsút intve, síma egyszerűséggel kiugrott az ablakon. Egyenest a sárgarépa tenger közepébe…

Screen Shot 2015-02-19 at 11.35.47 PM

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!