FX a többszáz éve lesüllyedt tanya mellett keresgélve szenzációs leletre bukkant! A boltíves építmény belsejét sosem látott, felbecsülhetetlen értékű képek diszítették! Nagyon ritkán került elő ilyen épségben maradt mozaik a világégés előtti időkből.

Kofilla baloldalt rekedt, amikor a nyílegyenesre épített autópályával kettészelték a tanyáját. Hamar megúnta, hogy egyre tovább tart átjutnia a földekre. Kihívta a szakértőket, állapítsák meg egy aluljáró jogosultságát. Maga is meglepődött milyen hamar megjelent egy savanyú képű aktakukac, aki körbenézett, mindkét oldalon felállította a műszereit és pontosan lemérte hányszor adódik három perces átjárhatóság. Miután a dolgát akkurátusan elvégezte, a jegyzeteit és a fotóit beszuszakolta egy szétmálófélben lévő aktatáskába. Egykedvűen biccentett a tanya felé és tovagurult az ütött kopott kis Polskival. Kofilla türelmesen várta az eredményt.
Alig néhány hét múlva hatalmas borítékot hozott a csőposta. Kofilla átrágta magát minden gépelt soron, de csak nem lett okosabb. Sehol sem talált utalást a munkálatok engedélyezésére. Az utolsó bejegyzés: “elégtelen igény az átjárásra” elgondolkoztatta.
Na, majd ő teremt igényt, ha csak az kell! Nem restelte hajnalban az összes háziállatot áthajtani az úton, méghozzá oda-vissza, mígnem tekintélyes kocsisor vesztegelt kétoldalt. Ekkor fotókkal megörökítette a feltorlódott járműveket. Olyan ügyesen, naponta félórás csúszással tette ezt, hogy hamarosan beküldhette a tekintélyes paksamétányi bizonyítékot. Kofilla jogosan reménykedett. A fotók nyomán bárki meggyőződhetett róla, hogy a szinte állandó keresztforgalom miatt ide égetően szükséges egy aluljáró. Vagy megállapítják, hogy ennyi kocsi közt képtelen az átjárási jogát gyakorolni, vagy az erre utazók panaszai nyomán fognak dönteni az aluljáró jogosultsága mellett.
A tél csendesen, eseménytelenül telt…
Kora tavasszal, mintha a nap csalogatta volna őket elő, kiszálltak a földmérők, és nyomukban cammogtak a hatalmas munkagépek. Még olyan alagút fúró is akadt, amilyennel metró is épül. Kofilla örömmel szemlélte a gyors, precíz munkálatokat. Saját szakállára teát, kávét szendvicseket szolgált fel a féltucat dolgozónak. Estére már takaros, kétsávos aluljáró vezetett a másik oldalra, csak a betonozás maradt másnapra. Az ínycsiklandó bográcsgulyás vacsoránál a munkálatok főnöke cinkosan kacsintott Kofillára:
– Köszönjük a kedvességét. Ha gondolja, cserébe kiszépítgettetjük a falakat, ne legyen olyan egyhangú az áthaladás.
Így esett, hogy a szomszédos, megrendelés-hiányban szenvedő művésztanya tagjai mind idekerekeztek, hogy az alagút minden négyzetcentiméterére kiterjedő, csodaszép mozaikot rakjanak fel. Hamar híre ment a páratlan mérvű műalkotásnak és egyre özönlöttek a műkedvelő kiváncsiskodók. A mozaik a tanyasiak életéből kiragadott pillanatokat szinte belefagyasztotta az örökkévalóságba. Volt ott szántó-vető, aratóbanda és szőlőszüret… A házikó kéményén gólya fészkelt és a pajtából visszabámult egy kisborjú. A boltíven varjak repkedtek, az árokban békák bújtak meg. Kis híján életre kelt az alagút belseje.
Kofilla, amikor az állatokkal át akart jutni a földekre, kénytelen volt az egyre keskenyedő középső sávon haladni, mert időről időre a bámészkodók teljesen lefoglalták az alagút többi részét. Ráadásul újabban nemcsak a járművek szüntelen suhogása zavarta a nyugalmát. Lassacskán mindkét oldalon kis vendéglők, ajándékboltocskák épültek, még egy táborhely is keletkezett a messziről jöttek számára. Olyannyira átalakult az eddig csendes tanyai légkör, hogy a környék kezdett zsibvásári jelleget ölteni. Kofilla aggódva figyelte az eddig jámbor állatok fokozódó nyugtalanságát… Ennek rossz vége lesz, gondolta. Jó lenne visszaállítani az eredeti állapotokat, de hogyan? Utóvégre békét keresve költözött ide gazdálkodni, amikor megörökölte a tanyát. Akkor már torkig volt a felhőkarcolók közt repdeső helibiciklik türelmetlen csilingelésével és a szomszédok bolygóközi nyaralásaikról szóló beszámolókkal, nem beszélve a folyton, mindenütt vibráló 3D képernyőkről! A világnak ebben a kis szegletében maradt valamicske a régmúlt időkből, ahova a hozzá hasonló, régimódi öregek menekültek. Kénytelen segítségül hívni egyik öreg FX filmszakember cimboráját, mielőtt elveszti a józan eszét. Ha rendel tőle egy kis földrengést, szerencsés esetben a szétcsúszó autópálya magával sodorja az alagutat is bazárostól, mindenestől… A kis földmozgás jobban sikerült, mint remélte!
A tanya udvara kissé lesüllyedt és az autópálya, valóságos hegyet formázva pont az alagút felett ágaskodott az ég felé. Az új pályát csak jóval odébb tudták felépíteni, így Kofilla még sok termést betakarítva boldogan élt, míg meg nem halt.