Kilátás
Sosem volt kenyerem a TV nézése, sokkal érdekesebbnek találtam a szemlélődést, álmodozást. Házunk magaslatra épült, tervezésekor biztosan rám gondolt öregapám… mert én aztán ezerrel élveztem a pazar kilátást. Nem mellékesen szemmel tarthattam a haverok jövés-menését, a kóbor kutyák marakodását és a városka napi mozgását. Minden szabadidőmet a padlás-ablakban lógva töltöttem, majdani felnőtt életem hatalmas feladatairól, sikereiről fantáziálva. Ha mégsem híres író, akkor biztosan feltaláló, tanító vagy más fontos ember leszek. Olykor későig ott felejtkeztem és ültömben valóban elnyomott az álom…
“Elállt a hóesés. Csak ültem a ablak peremén és gyönyörködtem a csendes, vastag vattával borított város békés képében. Ameddig a szem ellát, minden fehér, de érdekes módon egy csepp hideg sincs. Élvezettel lógáztam a lábam és dúdolgatva máris a házak fölött repültem:
– Kiskarácsony, nagykarácsony, kisült-e már a kalácsom…”
Aminek illatára felriadtam álmomból! Messziről ért el anya hangja:
– Reggeli, elkéstek!
Utolsó pillantás a lábaim előtt heverő városkára, ahol tavasz lévén hónak semmi nyoma, és lecsúsztam a lépcsőkorláton. Anya gyanakodva méregetett, szerinte nem rendes dolog ruhástól elaludni… Örülhetek, hogy van rendes ágyam, szerető családom, blah blah blah… Könnyen osztja az észt, nem neki kell fogalmazást írni! Bekapom a kalácsot és rohanás a zuhany alá. Ott sem jött az ihlet, szóval ma sem lesz kész a leckém. Állok elébe! Majd rögtönzök valami ilyesmit és úgy teszek, mintha a füzetből olvasnám…
(A fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni:http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)