5.  fénykép, óceán, karnevál, tükör, tavasz, lélek, vár, szem, bogár, péntek
Valódi nyugdíjas foglalkozás, ahogy elnézegetem fakuló albumaimat. Ez az emlékezés ideje! Minden fénykép egy történet. Sajnos velem együtt el fognak tűnni az emlékeim is, hiába élnek bennem a csodaszép helyszínek, ha nincs kinek átadni. Ebben a rohanó világban nincs rá hallgatóság, pedig sokat mesélhetnék. Majd ők személyesen odarohannak, hogy pár nap alatt megszemléljék és digitálisan rögzítsék a divatos tájakat. Ma ezt nevezik kikapcsolódásnak! Idő kellene hozzá, ami manapság hiánycikk! Nekem hetek, hónapok sem voltak elegendők egy-egy hely ízeit, színeit megtapasztalni. Például itt van ez a másnak talán semmit mondó víztükör, első fotóm Kanada keleti partjáról. Szinte átélem a pillanatot amikor először terült elém az óceán! Az a végtelen víz! Elfért rajta a természet nyújtotta karnevál, ahol egy belső ritmusra delfinek íveltek önfeledten! Máskor olyan csalókán békés a felszíne, mint a tükör. Télen hófehér jéghegyeket is látni a távolban. Amint beköszönt a tavasz, szinte újjáéled a víz, a színe is kékebbre változik. A sós szellő hatására gyógyul a lélek, ha szeretsz búvárkodni, vár a rejtélyes mélység. Amerre a szem ellát a parti föveny megtelik élettel. A madarak nagy örömére számtalan bogár, rovar bújik elő, hogy tegye dolgát vagy csupán önfeledten sütkérezzen… olykor bizony vesztükre vigyáztalanok. Ami nekik a vég, a madárnak az eleség – ez az élet rendje. Péntek minden héten kicsalja a kirándulókat a tengerpartra. Jönnek úszni, napfürdőzni, ellazulni a természet ölén. A gyereksereg birtokba veszi a hatalmas homokozót és épülnek a várak… A vastagon napvédő krémes, kalapos totyogók fáradhatatlanul hordják a vizet kis gödreikbe, észre sem véve, milyen hamar elnyelődik… Ők még értékelik az “értelmetlen” semmittevés örömeit. Ők azok, akiket este bőgve, kapálódzva kell a kocsiba vonszolni. Közülük vajon hánynak sikerül felnőttkorig megőrizni ezt a készséget?