6. alma, boldogság, Kína, halál, tanácskozás, parlagfű, örökség, hamutartó, Erdély, szürke

Alma… dejó beleharapni ropogós húsába, ez a menyei boldogság! Feltéve, ha a fogsorom nem ugrik odébb fájdalmasan. Újabban Kína érdekes alma-körte gyümölcsét is megkedveltem, édesebb, bár szemcsésebb húsú. Papa fiatalon, amikor berendezkedett a tanyán, akkor ültette az almafákat, hogy naponta ehesse. Ha a napi alma-fogyasztással elkerülhető az orvos, talán a halál sem igyekszik majd érte… Tavasszal esik meg a családi tanácskozás, hogy ki lesz fő-felelős parlagfű irtás ügyében. Bár senki sem ültette, tele vele az almafák alja! Nehogy a büntetés elvigye az örökség jórészét, folyamatosan kell kaszálni. Papa szerint, szegény parlagfű csak ártalmatlan gyom, csak ráfogják az allergiákat. Estére papa után tele marad a hamutartó büdös csikkekkel. Kiüríteni nem engedi, mert este gondosan megszámolja a koporsó-szögeket! A ma reggeli fuldoklást is örömmel nyugtázza, mert azt jelzi adatott még egy napja:
– Látjátok, nyaggattok a cigarettával, mégis felvirradt a 91. születésnapom! Erdély szülötte, ahol nem ritkaság a magas kor. Bár élete javát itt a tanyán, kemény munkával töltötte, ma is fiatalosan fürge. Szikár testén kissé lötyög a sötét, szürke vasárnapi öltöny (mert ő feketét sosem venne fel, azt majd a koporsóban viseli) de mivel ma őt ünnepeljük, dukál kiöltöznie. Rég megözvegyült, és tavaly két húga is itthagyott bennünket, pedig egyikük sem volt dohányos. Ebédkor mégis alig férünk egymástól, ennyien lakodalmakon sem jönnek már össze. Néhányan halkan felsóhajtanak: – Ha így folytatja az öreg, mindőnket túlél: az almafogyasztás okán vagy a cigaretta ellnére… ki tudja?