Már alig vánszorogtak. Felváltva vették hátukra az altatótól tehetetlen, duplán súlyos gyereket. Másikuk ekkor a minden vagyonukat tartalmazó motyót cipelte. Meneküléshez nem ajánlották a bőröndöt, feltűnő és ügyetlen csomag lenne itt a senki földjén. Így a batyu tartalma teljesen átnedvesedett az örökké szitáló novemberi ködben, legutóbb a kenyeret is elázva majszolták el ennek az embernek a pajtája mélyén. Csak Erzsike csócsálta örömmel a furcsa vacsorát, amibe a tablettát is rejtették. Sötétben értek az ösvényhez.

Összes pénzüket is kevesellte ez a megkeményedett falusi, pedig biztosan jól megszedte magát az elmúlt hetekben. Hiába adták volna olcsón, senkinek sem kellett a szép kis bútoruk, vadonatúj könyveik, szépen megvigyázott edényeik. Azt a pár darab silány aranyékszerüket nem akarták elkótyavelélni, kellett vésztartaléknak. A lakást meg, amint a munkahelyen nem jelennek meg, azonnal másnak fogják kiutalni.

Az öreg, aki vacsorát sem pazarolt rájuk, pedig úgy ígérte, hogy forró levest is ad a szálláshoz, most hirtelen megállt egy oszlopnál, körbe kémlelt és mogorván intett a messzeség felé:

– Arra menjenek, de nehogy felsírjon a kislány! A hold hamarosan felkel, arra menjenek olyan órahosszat. Akkorra Ausztriában lesznek, nekem dolgom van! – azzal sarkon fordult. Ők hárman belevesztek a sötétbe. A kislány felriadt, és az eddig szorosan markolt baba kiesett a kezéből.

Magukra utalva meneteltek tovább. Utolsó erejükkel lépegettek a fények felé, azt sem tudták, az édes szabadság vagy kegyetlen fogság vár rájuk. Már mindegy volt, csak ennek a gyötrelmes útnak legyen vége!

A több hetes lager-élet alatt hiába kerestek babát a vígasztalan gyermeknek. Pedig sok kislánynak volt babája, de a világ kincséért sem váltak volna meg tőle! Hiába nőtt fel a kislány jólétben, az a baba máig kínzó űrt hagyott a lelkében…

A határok rég megszűntek. A természetjárók megcsodálták a semmi közepén álló jelző oszlpot. Szlovénia, Ausztria és Magyarország találkozását jelzi, most már csak jelképesen. Egy-egy fotó erejéig egymás után ráültek. Lisa amikor csak tehette hazalátogatott Magyarországra, nehogy elfelejtse szülőhazáját és anyanyelvét.

Sietni akart a többiek után, de megbotlott valamiben: egy meggyötört baba feje fordult ki a tavalyi avar rejtekéből. Fel kellett emelnie.

Felismerte! Gyermekként szorította magához!

Kicsit, csak úgy lábbal még körbe kaszált, de nem találta a többi részét… sebaj, majd kerít hozzá testet…

Egy pillanatra eltűnődött, vajjon ő hol lenne ma, ha azon az éjszakán eltévednek és Jugoszláviába érnek át…