Sylvia tudta, hogy szép lány, szabályos fogsorral, teliszájjal, csilingelőn  tudott nevetni. Igézően rázta hátra hatalmas, fényes sörényét. Apa ügyelt, hogy amíg tanul, ne keverjen fiúkkal, legyen türelemmel, majd annak is eljön az ideje…

Iskolakezdés idejére derült ki, hogy nem növi ki a bicegést, ekkor apja a család minden pénzét összeszedte és kihozta ide amerikába. Minden jól indult. Soron kívül megkapták a papírokat, apa állást is kapott, de az orvosi vizsgálatok eredménye lesújtó lett. Késő, nem lehet a hibát kijavítani. Egész életében bicegni fog. Szépségkirálynő sem lehet, pedig apa mindig úgy becézte: “Én kicsi szépségem”

Visszamenni már nem akaródzott. Apa, köszöni szépen, de nem kért a szomszédok sajnálkozásából. Sylvia sem látszott hiányolni az elhagyott családot, hazát. Kezdetben sirdogálva aludt el, de lassan anya hiányát is meg tudta szokni. Apja szeretete, gondoskodása sokáig megóvta, hogy észrevegye mi történik körülötte.

Már fiatalon jól keresett és választékosan öltözve járt mulatni. Sosem volt hiánya táncosokban. Megszokta, hogy a csokornyi lány közül mindig őt kérték fel elsőnek. Igaz, amikor felállt és látták, hogy sokkal alacsonyabb, mint várható volt, gyakran átsuhant a fiúk arcán a leheletnyi csalódás. Innentől tudta, hogy a figyelmük csak egy tánc erejéig fog tartani. Nem bánta, majd jönnek mások… mint eddig mindig. Különbenis olyan emberre vágyott, aki túl lát a hiányosságain és elfogadná őt magát úgy, ahogy van. Nagyon vágyott egy bensőséges kapcsolatra, ne kelljen már eljátszani a boldogságot, legyen végre valódi az érzés. Egyre több barátnője maradt el a bulikból, mert férjhez mentek, sőt néhánynak gyermeke született. Már se idejük, se igényük nem volt a csajokkal bulizni. Sylvia és a csúnyácska Maria kettesben folytatták a párkeresést. Mert egyre inkább csak arról szólt a bulizás. Beszélni sem kellett róla, de tudták, hogy itt vérre menő verseny folyik: Az nyer, aki előbb férjet talál!

Maria lassacskán az ital rabjává lett. Sylvia egyre többször kényszerült a kocsiba tuszkolni, hogy hazavigye. Elmaradtak a táncosok, beszélgetni is inkább csak az ital kedvéért, kissé  kényszeredetten ültek mellé az egyre öregebb, kopottabb pasik. A két személyre berendezett, folyton csinosítgatott, kényelmes kis lakása szóba sem került. Pedig évekig úgy képzelte, hogy álmai lovagja örömmel fog beköltözni mellé. Harminc évesen kezdett el aggódni: ővele mi lesz itt egyszál magában? Bezárkózott, felkészült a vénlányságra. Jól emlékezett apja döbbenetére, amikor az orvos közölte: “Késő, a csontok már rögzültek.” Párt találni is késő? Úgy hallotta, hogy aki az iskolában singli marad, később nehezebben talál az igazira. Hiába érezte magát amerikainak, ha apán kívül, aki tavaly óta nyugdíjas, senkije sem volt…

Ekkor bukkant fel az új szomszéd. Átlagos, középkorú, éppen munkát kereső, álmodozó szemű férj-anyag. Hamar bejáratosak lettek egymáshoz, és hol “nálam”, hol “nálad” érte őket az éjszaka… Sylvia kivirult, szorgalmas házitündérré vált, esténként saját főztével kedveskedett. Azt sem bánta, hogy kedvese nem igazán egy intellect, de sebaj, az a fő, hogy szeretik egymást… Csak az áhított lánykérés váratott magára. Röpke évek múlva apa egy gyors lefolyású betegség után magára hagyta. Egyedül kellett a rövidke látogatást megtennie a szülőföldre, hogy a hamvakat ott elhelyezze. Szerencsére, ötévenként rendszeresen megújította az eredeti útlevelét…

Hiába marasztalták a rokonok: hova megy vissza így egyedül? Alig várta, hogy hazaérjen a kedveshez. Senki sem várta a reptéren, pedig telefonált, hogy örülne, ha a kocsijával kijönne eléje… Taxival ért haza, holt fáradtan. Megdöbbenve tapasztalta, hogy a kulcsa nem illik a zárba! Nagysokára, morogva előkerült a házmester, és a mester kulccsal nagynehezen kinyitotta: a lakás üresen tátongott!

Másnap a szállodából egyenesen apja ügyvédjéhez rohant. Apja sosem intézte el a bevándorlási papírokat, mert gyógyulás után haza akarta vinni. Legutóbb nem is hosszabította meg a letelepedési engedélyt, így Sylviára kitoloncolás vár. Jövendőbelije, aki csupán bérelt a szomszédban, sebtiben eladta a lakását, hiszen minden papír kéznél volt hozzá…

vagy:

Ekkor kinyílt a szomszéd ajtó és az esküvőre összegyűlt vendégsereg kitörő örömrivalgással üdvözölte! Kettőjük bútoraival már a nagyobb, közös lakásukat rendezte be a kedvese…

vagy:

Odaájult a küszöbre és csak később derült ki, hogy várandós! Kedvese mindennel lelépett, de vele hagyta a legnagyobb értéket: mégsem maradt egyedül…