Csendes volt a sötét víztükör, amikor először bevetette a horgot. A felhők mögött már lefelé bukott a hold, hogy helyet adjon a felkelni készülő napnak. Igyekezni kellett, hogy piacnyitás előtt meglegyen a zsákmány. Röpke félórán belül egy-két kilós halak ficánkoltak a hálóban, hála az új csalinak. Intett a most érkező csónakosok felé és szaporán elkerekezett a halpiacra.

Már várták a törzsvendégei és mire a nap feljött hazafelé tartott. Elégedetten tapogatta a teli erszényt. Van cipőre való, iskolába mehet a kicsi is. Lesz  ajándék az asszony születésnapjára, igaz csak egy új kondért kap, de már égetőn szükséges a fületlent lecserélni. Soha többé nem fogja megégetni vele a kezét…

A kórház alagsorában vibrált az izgalom. A legutóbbi temetésen az özvegy mindenáron kinyittatta a koporsót és akkor látták, hogy nagy baj van! Edddig senki sem akadt fenn rajta, hogy már a kórházban lezárták a koporsókat. Elfogadták az indokolást: a szeretett elhúnytat annyira megviselte a betegség és a halál, hogy nem lenne üdvös úgy emlékezni rá. Janka asszony viszont sehogy sem akarta elhinni, hogy Tódorral, aki világéletében robosztus egészségnek örvendett, két héten belül végzett a hasnyálmirigy-rák. Inkább olyasmi csalafintaságra gyanakodott, hogy mindig kicsapongó férje megrendezte a halálát. Mielőtt eltemetik, mindenáron látni akarta holtan.

Hát látta, és úgy meghökkent, hogy vadul lecsapta a koporsó fedelét. Eszenlősen sikoltott, hogy azonnal zárják le. Hogy mit látott, napokig nem mondta senkinek, de azóta csak nyugtatóval tud aludni… Kezelő orvosa, aki szintén a kórházban dolgozott, végre kiszedte belőle, hogy bizony megcsonkították azt a szép embert.

Másnap beindult a nyomozás. Előbb az alagsorban vizsgálták meg a legutóbbi maradványokat. Halálos nyugalommal feküdtek a helyükön és nem találtak rajtuk semmi rendellenességet. Minden dolgozót kikérdeztek, de így sem lettek okosabbak.

K. felügyelő mégegyszer beszélni akart az egyik nyugdíjazás előtt álló takarítóval. Furcsállta, hogy iPhone-t látott az öreg felső zsebében… Rutinosan megérezte, hogy itt valami nem stimmel. A fizetéséből nem tudhat ilyen drága kütyüt venni, akkor hát miből? Az öreget aztán hetekig figyelték, míg lassan kibogozódtak a szálak…

Azon az utolsó hajnalon hosszan töprengett baljós álmán. A furcsa, halál-madárra emlékeztető felhők és a part felőli zajok tovább nyugtalanították. Amikor dolga végeztével megfordította a csónakot rögtön meglátta a kék fény körül nyüzsgő tömeget. Nincs menekvés! A szemgolyó-csalit és a halakat durván elragadták tőle, mielőtt megbilincselve elvezették…

Képről Írás 13.