Peti elégedetten nyugtázta, hogy mindent aprólékosan előkészített a nagy napra. Már csak egyet kell aludni… Juli (most az egyszer) semmit sem sejt, mosolyodott el magában. Szerencsére sosem merészkedik ki a garázsba, ahol az elmúlt hetekben meglepő, nem egészen odavaló tárgyakra bukkanna. Peti nem látta szükségesnek elrejtetni, amiket apránként hazahozott, mert köztük akkora bizalom uralkodott, hogy sosem kérdőjelezték meg egymás tetteit. Hazaérve, szokása szerint előbb hangosan beköszönt, csak aztán fogott hozzá a kocsi bepakolásának. Sok kis zacskóban rejtőztek a hasznos kis kütyük, amiket majd együtt osztanak szét a rokonok, barátok közt. Mindezt gondosan dobozokba rakta, azokat felcímkézte, hogy holnap ne vesztegessenek felesleges időt keresgéléssel… Juli már a vacsorát tálalta, amikor Peti mögéje settenkedett és átkarolta. “Ma is beleférne a menyasszonyi ruhájába” gondolta szerelmesen. Barátaik alig észrevehetően ugyan, de kezdtek elpuhulni. Ők ketten mintha nem érzékelnék az idő múlását. Többen azzal magyarázták, hogy gyermekük nem lévén, csak egymás boldogítása lett minden gondjuk. Peti az évek során olyan híres-neves tudóssá nőtte ki magát az egyetem laboratóriumaiban, hogy Juli csak kedvtelésből vállat állást egy óvodában. Nagyon szerette a gyermekeket és másokkal szöges ellentétben mindegyikben megpróbálta ébren tartani a kiváncsiságot, a tanulás iránti szenvedélyt. Fegyelmezésre is alig volt szüksége, mert a gyerekek vagy áhitattal lesték minden szavát vagy vele együtt merültek a játék mélységesen mély bugyraiba. Olyan elvarázsolt állapotba kerültek, hogy a világ szinte megszűnt körülöttük. Juli szorgalmasan feljegyezte a tapasztalatait és évekig követte a gyerekek további sorsát. Megbizonyosodott, hogy az ő óvisai az átlagnál sokkal jobban megállják helyüket a “nagybetűs” életben. Ennek alapján Petivel közösen egy új gyermeknevelési rendszert tervezgettek, de előbb elegendő bizonyítékot kellett gyűjteni. Petinek ma különösen ízlett a rakott karfiol és a meggyes rétes. Úgy érezte nincs ennél kellemesebb, mint imádott feleségével saját otthonukban vacsorázni és egy pohárka bor mellett a nap eseményeit megbeszélni. Cseppnyi lelkifurdalást sem érzett, hogy most először valami életbevágóan fontosat kénytelen eltitkolni Juli elől. Majd holnap! Ezzel a gondolattal merült álomba. Jókor reggel beszálltak a kocsiba, hogy végig látogassák a rokonokat, ismerősöket, ahogy minden Hálaadáskor szokták. Annyi különbséggel, hogy most mindenkinél ajándék-dobozt hagynak. Erről Juli is csak annyit tudott meg röviddel az indulás után, hogy ajándékokat fognak kiosztani. Az utolsó dobozt Peti vitte be a szüleihez és amint visszatért a kocsihoz, Julit furcsa érzés fogta el. Mintha valami rejtett szomorúságot érzékelne Peti tekintetében… szorosan hozzábújt és megjegyezte: “úgy szomorkodsz, mintha utoljára látnád őket” Peti erre fellélegzett és most már elmesélhette, hogy igen, valóban utóljára láttak mindenkit! Ma végződött a küldetésük ebben a dimenzióban és hazatérhetnek. Ő is csak pár hete, majdnem véletlenül tudta meg, hogy mi az igazság. Kutatásaik során sikerült bepillantania a hetedik dimenzióba, ahol Julival és saját magával szembesült! Csak annyi időre futotta, hogy egy jegyzetet adjanak át neki. Ez egy lista volt, hogy miket kell ajándékozniuk mielőtt hazatérnek. Minden ajándék az illető kiteljesedését fogja szolgálni, korra, helyzetre való tekintet nélkül. Így lehet a többi dimenzióból hasznos ismeretanyagot juttatni a Földre. Csakis az ilyen megváltott emberek példája fogja a  többieket arra serkenteni, hogy megtanuljanak szeretetben együtt élni egymással és a természettel. Enélkül sosem juthatnak felsőbb dimenziókba. Peti a volánnál ült. Juli, lábait a műszerfalon pihentetve, részleteket olvasott fel a frissen megjelent “Szeretve nevelve” című könyvéből… Így haladtak az egy másodpercre megnyílt időrésen át “hazafelé”

 (Forrás: http://www.matthewtammaro.com/gallery-one.html#52)